Skip to content

Ferenc pápa szándéka szerint a templomok a lelkiség oázisaiként működhetnek a Szentév során. A kijelölt templomok meglátogatásával hitünk erősödhet, s egyházmegyénk kincseit is megismerhetjük. A Szentév során egyénileg, családosan vagy plébániai közösségekkel a hit fizikai útját járva lehetőségünk nyílhat arra, hogy lelkileg megújuljunk és megerősödjünk.

A hit útjának állomásai:
● Szombathely (Székesegyház)
● Szombathely (Szent Márton Plébániatemplom)
● Szombathely (Szent Kvirin Plébániatemplom)
● Körmend (Szent Erzsébet Plébániatemplom)
● Kőszeg (Kálvária templom)
● Velem (Szent Vid kápolna)
● Szentgotthárd (Jó Pásztor kápolna)
● Csehimindszent (Mindenszentek Plébániatemplom)
● Zalaegerszeg (Szent Mária Magdolna Plébániatemplom)
● Vasvár (Szent Kereszt felmagasztalása Plébániatemplom)
● Celldömölk (Nagyboldogasszony Plébániatemplom)
● Pusztacsatár (Búcsújáróhely)

A hit útjához kétféle zarándokfüzet is kapcsolódik: egy a felnőtteknek, egy pedig a gyerekeknek. Ezekben a templom bemutatása és néhány imádság mellett minden templom saját jubileumi pecsétjét is lehet gyűjteni, amely szép emlék lesz a Szentév végén. A hit útja zarándokfüzetet a Pasztorális Irodában lehet megrendelni. Ára: 200 Ft.

Akik a Szentév végéig az összes pecsétet megszerzik, a Szentév lezárulta után ajándékban részesülnek.